Hírek : Kiss Béla értékelte a juniorok felkészülését |
Kiss Béla értékelte a juniorok felkészülését
Z.K. 2013.09.21. 11:21
A vezetőedző összességében elégedett a felkészülés menetével.
Mennyire vagy megelégedve a felkészüléssel?
Az edzéslátogatottság nagyon jó volt, körülbelül nyolcvan-kilencven százalékra taksálom. Ezzel elégedett vagyok. Természetesen voltak hiányzóink, és vannak akik a továbbtanulás miatt teljesen kiestek a közös munkából. Rájuk szeptembertől nem tudtunk állandóan számítani. Ez a másfél hónap arra volt elég, hogy a már megtanult ismereteket felelevenítsük, elmélyítsük, és tovább fejlesszük. Valamint fizikai, és szellemi erőnlétben a szezonkezdetre mindenki száz százalékos legyen.
A keretben történtek változások. Mennyire erősödött, vagy gyengült a keret?
Egy tényleges távozónk van Zákány Kristóf személyében, valamint ahogy említettem három továbbtanulója van a csapatnak. Nagy Dávid már tavaly is egyetem mellett járt edzésre amikor volt ideje, rá az iskolai elfoglaltságai miatt nem tudunk mindig számítani. Bácsó Imre, és Szűcs Csaba befejezték a gimnáziumot, így ők sem maradtak Berettyóújfaluban. Előbbi Békéscsabán, utóbbi pedig Miskolcon tanul. Imi szerencsére mérkőzésekre haza tud járni, míg Csabira nem nagyon számíthatunk idén. Velük szemben az az elvárásom, hogy az eddigi tudásukat tartsák szinten, és tudjanak segíteni a csapatnak így is. A többieknek át kell venni a szerepüket, gondolok az újdonsült csapatkapitányra Zalkodi Ádámra, Vezendi Petire, illetve Szörnyi Imire is teljes mértékben számítok. Kiss Balázs újra bevethető lesz a szezon második meccsétől fogva, aki komoly erősítést jelent számunkra.
Milyen elvárásaid vannak az őszi szezonra?
Elsősorban nem helyezésben tűztem ki a célt, hanem a játékban. Össze kell rázódni, valamint a védekezésen szeretnék feszesíteni még egy kicsit. Valamint szeretném ha lenne húsz-husznkét emberem, akire számíthatok, és taktiaki variációkban is ki tudják venni a részüket.
Mit vársz az első mérkőzéstől?
Mindenképp győzelmet várok, hiszen tavaly a Fehérgyarmat utolsó lett. Felkészültünk minden taktikai variációra. Tudunk támadni hatosfal és nyitott védekezés ellen is. Szeretném ha a védekezésünk összeállna olyanra, amira lehet építeni az egész szezonban.
|