Berettyó MSE
Berettyó MSE
Férfi felnőtt csapat
 
Férfi junior csapat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hányan vagytok?
Indulás: 2007-10-04
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Hírek
Hírek : Interjú Bene Gyulával

Interjú Bene Gyulával

Z.K.  2013.04.08. 21:05

A Sziszi Emléktorna után a BMSE elnökével beszélgettem, azon célból, hogy a fiatal játékosaink is megismerhessék az egyesületünk első emberét.


 

Általános iskolás gyerek voltam, amikor elkezdtem kézilabdázni Bakonszegen. Akkoriban még nem úgy foglalkoztak a gyerekekkel, mint most. Csak az iskolák közötti bajnokságokban folytak a küzdelmek. Délutánonként iskola utána voltak az edzéseink. Pályafutásom elején meghatározó volt testnevelőm Rácz Sándor és az igazgató Úri Zoltán. Ők szervezték az iskola és a város sportélelét ezért a kézilabdáért is ők feleltek.
Már akkoriban is az idősebb korosztállyal játszottam együtt. Ekkoriban még megrendezésre került a Dolgozók Nyári Szpartakiádja és erre készült el az első fényképes igazolásom a tanácsi hivatalban. Ez nem csak azért emlékezetes, mert ez volt az első igazolásom, hanem, mert egy évvel megöregítettek, hogy abban a korosztályban részt vehessek a versenyen. Az évente megrendezésre kerülő torna körzeti fordulóján mindig túljutottunk, azonban már a megyei fordulón jóval erősebb csapatok ellen kellett megmérettetnünk, ami nem zárult sikerrel.
A sportkarrierem a középiskolai évek alatt is folytatódott. A gépipari iskolába jártam Debrecenbe, ahol egy komplett csapatot innen állított ki a Göcs. Itt kezdtem el dolgozni, és ezek alatt az évek alatt is a gyár csapatát erősítettem az NBII-ben. 1967-68-ban a katonaéveim alatt sem hagytam abba a kézilabdát, Szandaszőlősön töltöttem ezt a két évet, ahol a Pest megyei csapatokkal játszottunk bajnokikat. Leszerelve visszakerültem egy évre az akkor már másodosztályú Göcshöz, de itt csak 1970-ig maradtam. Itt értem el a legnagyobb eredményemet, egy Magyar Kupa 4. helyezést.
Ebben az évben kerültem Berettyóújfaluba először játékosként a BUSE kereteiben, majd 1980-ban néhány vállalat vezetésével létrejött a BMSE. Sajnos a 80-as évek közepén újra fuzionálni kellett a BUSE-val, de a 90-es évek elején újra külön tudott válni a kézilabda a focitól. Azóta folyamatosan BMSE néven szerepel a helyi kézilabda csapat. Akkoriban már nem nagyon játszottam, vezetőségi tagként segítettem a csapat munkáját. Gál Antal elnöki posztjáról való lemondása után rám maradt a feladat, hogy vezessem az egyesületet. Ezt hivatalosan még mindig én teszem, de 1,5 éve egészségügyi állapotom, és korom miatt átadtam a feladatok egy részét. Kértek a vezetőségi tagok, hogy ameddig tudom csináljam, de egyre jobban azt érzem, hogy közeledik a búcsú ideje, és ténylegesen lemondok a vezetői tisztségről. A fiatalok jobban belelátnak a mai követelményekbe, rendszerekbe, most már nekik kell ezt tovább vinni.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Női felnőtt csapat
 
Általános információk
 
Lány OSB csapat
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!