Berettyó MSE
Berettyó MSE
Férfi felnőtt csapat
 
Férfi junior csapat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hányan vagytok?
Indulás: 2007-10-04
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Hírek
Hírek : Elhoztuk a négy pontot Nádudvarról

Elhoztuk a négy pontot Nádudvarról

Z.K.  2013.03.24. 21:04

Mindkét csapatunk sikerrel vívta meg a Nádudvari túrát, így két-két ponttal gazdagodtak a férfi gárdáink.


   A legutóbbi elmaradt forduló után, idegenbe kellett pályára lépni a játékosainknak. Náduvar felé kellett venni az irányt, ahol tudtuk nem vár ránk egyszerű délután. Ennek ellenére szinte mindenkiben benne volt, hogy itt tudunk idegenbeli pontot elcsípni, de csak nagyon jó játékkal. A mérkőzések a megszokottal ellentétben felcserélődtek, így a felnőtteké volt előbb a főszerep.

   A csapat dolgát előzetesen nehezítette, hogy elsőszámú kapusunk Tóth Józsi nem tudott a csapattal tarani. Ám Ékes Ádi már az első percekben bizonyította, legalább olyan jó a kapuban, mint rutinosabb társa. Három óriási védéssel indult a mérkőzés, amely megadta az alap hangulatot a védekezésünkhöz. Az első néhány perc után sikerült már egy kisebb előnyre szert tenni, amelyben mind a védekező játékosok, mind a támadók kivették a részüket. Az első félidőt végig irányítva, négy gólos előnnyel sikerül lehoznunk.
   A második félidő ugyan ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Továbbra is kemény volt a védekezésünk, támadásaink is hasonló százalékkal végződtek sikerrel, mint az előző játékrészben. Hiába próbálta keményíteni (sokszor inkább agresszívbe mentek át) a játékát a Nádudvar nem engedtük őket közelebb. A hazai csapat nevük második feléhez hűen nagyon akartak, és ennek meglett az eredménye. Sikerült izgalmassá tenni az utolsó pár percet, egészen két gólosra tudták csökkenteni a végig meglévő előnyünket. Igaz ehhez az is kellett, hogy Tahóczki Balázs kisebb sérülést szenvedett, így nem tudta folytatni a játékot, pedig az ő lábmunkájára szükség lett volna a nyitott védekezés ellen. Ennek ellenére sikerült megtartanunk az előnyünket, egy-két újabb nagy kapusbravúrral, és a végén Papp Bandi szabaddobás góljával kialakítottuk a 29-31-es végeredményt.

   Ezután az izgalmas idegenbeli siker után a junioroknak kellett megpróbálni megszerezni a győzelemért járó két pontot. Az első néhány percben nem a mi szánk íze szerint alakult a játék. Sikerült a nádudvari fiúknak egy kisebb előnyt szerezniük, amelyet a feljavuló védekezésünknek, és az egyre biztosabb támadásainknak köszönhetően hamar le tudtunk dolgozni. A játék ekkor kialakult képét sikerült tovább őriznünk, ezért egyre nagyobb előnyt tudtunk kiharcolni. Úgy nézett ki az első 18-19 perc után, hogy nagy előnnyel fordulhatunk, de ekkor következett egy kisebb hullámvölgy. Ez amiatt is lehetett, hogy a kezdő játékosok játszottak végig (a szorosabb eredmény miatt nem tudtunk biztonsággal cserélni), így elfáradtak a nagyon hajtós meccsen. Ennek eredményeképp megfordították egy rövid időre a meccset, de nem tartott sokáig az örömük. Sikerült visszavennünk a vezetést, így a legkisebb előnnyel várhattuk a második félidőt.
   A következő játékrész egy hasonló adok-kapok játékot hozott, mint az első félidő vége. Nem tudtunk elszakadni a hazaiaktól, akik mindent megtettek a sikerét. Két-három gólos előnyt szedtünk össze az egész félidő során, hiába volt elég jó a támadó játékunk. Igaz elég sok gólt kaptunk, aminek egyenes következménye volt a szoros eredmény. De ekkor a fiaink összeszedték minden erejüket, és kihasználva az utolsó erőtartalékaikat, felőrölték a kitartó nádudvari csapatot. Ekkor kicsit össze is omlottak a hazaiak, így el tudtunk lépni tőlük. Hat gólos előnyünknél mindenki pályára léphetett, így most sem ülte végig senki a padon a meccset. A cserék sem adták lentebb, nem csökkent a különbség, így alakult ki a 32-38-as végeredmény. Mindenképp megemlíteném Szűcs Csabi, és Dinók Dani remek játékát. Mindketten tíz-tíz góllal segítették a csapatot, és emellett sok remek passzal kényesztették társaikat. 

Ez a két siker nem csak a csapat sikere. Ismét bebizonyosodott, hogy a BMSE szurkolók a legjobbak a mezőnyben. Jóval többen voltak, mint a hazai rajongók, és jóval hangosabbak is. Ez is kellett ahhoz, hogy mindkét csapat bezsebelje a győzelmet. Köszönjük Nektek, hogy elkísértétek a csapatot, és buzdítottatok minket! Reméljük, jövőhéten a szokásosan nagyszerű hazai közönségünk előtt ünnepelhetünk egy nagyon fontos sikert, a szintén dobogóért küzdő Fehérgyarmat ellen.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Női felnőtt csapat
 
Általános információk
 
Lány OSB csapat
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.